Süti beállítások

Hány éves téli gumit szabad használni?

Hány éves téli gumit szabad használni?

A téli és a nyári gumicserék idején is sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon biztonságos-e a tavalyi gumi, vagy a már évek óta nyüstölt abroncs, vagy éppen az idén kell majd újat vásárolniuk. A kérdés jogos, hiszen sehol nem találunk olyan információt, hogy a gumik hány évig bírják, hogy hány év után kötelező a csere.

A csere akkor kell, akkor kell új gumit felszereltetni, amikor a régi már elkopott, elöregedett, és már nem nyújtja ugyanazt a teljesítményt, mint újkorában vagy mint az után 2 évvel. De akkor mégis honnan tudja a laikus ember, hogy mikor kell új gumit vásárolni? Bízzunk vakon a szerelőkben, vagy inkább kissé lássuk át mi is a helyzetet? A kettő mehet együtt is, amit pedig a laikusoknak is tudni kell a téli gumiról, azt itt soroljuk.

Mikor öregszik meg egy gumi?

Sajnos az autógumiknak nincs szavatossági idejük – pedig mennyivel könnyebb lenne az életünk, ha tudnánk, hogy 5 évente új abroncsot kell vásárolni. Ehelyett általában fogalma sincs az embereknek, hogy milyen állapotban van a gumijuk. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ismernünk kell a gumit ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, mikor szükséges az új beszerzése és felszerelése. Az pedig, hogy egy abroncs mennyi ideig használható nagyon sok mindentől függ. Ezeket próbáljuk most összegyűjteni.

Mitől függ a gumi élettartama?

A gumi élettartama függ attól, hogy milyen anyagból készítették, milyen gyárban, függ a profiloktól és a keverékektől is, és persze az összetételen kívül az is hatással van a használhatóságra, hogy milyen a mintázata. Ez még mind csak a gyártási folyamatra vonatkozik, amely persze a gyártótól és a minőségtől, az eljárásoktól és a szakértelemtől is függ, ám ettől sokkal több minden is közrejátszik abban, hogy mennyi ideig lehet egy gumit használni.

A gumik öregedésében közrejátszik a használat is, méghozzá többféleképpen. Fontos tisztában lennünk azzal, hogy a gumi a felnivel és az egész autóval összhangban tud a leghosszabb élettartamú lenni, ez azt jelenti pontosan, hogy be kell tartani a méreteket, és az ajánlott gumikat. Például egy prémium márkás, nagy teljesítményű, új autóra ilyen gumi is kell, mert egy olcsó, régebbi gumival az autó is sokkal hamarabb kerül a szervizbe, és természetesen a gumit is hamarabb kell a kukába dobni, mert a hozzá nem illő nagy teljesítmény miatt hamar el fog kopni. De nem éri meg prémium márkás gumit egy kis, városi autóra sem választani, hiszen a guminak nem fognak érvényesülni a kiváló tulajdonságai egy régebbi típusú autón. Láthatjuk, hogy a választásnál mennyi mindenre oda kell figyelni, és mennyi külső tényezőt kell összehangolni. A megfelelő gumiabroncs a megfelelő használat mellett hosszú élettartamú lehet.

Természetesen ehhez az is hozzátartozik, hogy ismerjük kocsinkat, és a vezetési stílusunkkal is tisztában vagyunk, ugyanis nem ugyanaz a kopása egy városi, hétköznapi használatos guminak, mint egy autópályás, gyors és egyenletes sebességre tervezett guminak. Ha tehát a hozzánk legjobban megfelelő abroncsot tudjuk megvásárolni, akkor biztosan növeltük már az élettartamát néhány hónappal, esetleg egy évvel is.

Így növeljük a gumi élettartamát

A használathoz hozzátartozik a karbantartás is, ami nyilván nagyon fontos a gumik élettartamát figyelembe véve. Nagyon fontos például, hogy havonta ellenőrizzük a nyomást, hiszen ha túl kicsi a nyomás, akkor gyorsabban kopik a gumi. Az is lényeges, hogy a nyári időszakban például megfelelően tároljuk az abroncsot, ez is növelhet az élettartamon.
Egy abroncs egyébként tökéletes használat mellett is körülbelül azért 5-6 év után elkopik, csak ha nagyon keveset használják, akkor bírja tovább. Ha azonban 1,6 mm-t eléri a kopás, akkor már a törvény kötelezi a gumicserét, nem érdemes ezt megvárni.

Figyeljünk az abroncsra, növeljük az élettartamát, amikor azonban szükséges, akkor vásároljunk újat, ne ettől sajnáljuk a pénzt, hiszen biztonságunk függhet tőle.